„Isten fel tud minket emelni”

2017 április 07

Mindennek van mosolya, úgy az iróniának, az örömnek, vagy épp a békének. Sipos-Vízaknai Gabriella református lelkész mosolya ilyen, az övé a béke mosolya, amely a megingathatatlan reményt, elfogadást és nyugalmat sugallja nekünk, diákoknak.

Gabi néni egy személyben nő, lelkésznő, lelkészfeleség, feleség és anya. Mindez külön-külön is kihívás az embernek, ő mégis minden feladatát kedvesen, mosollyal az arcán, Istennel éli meg.

– Nagy változás volt néhány éve, hogy bevezették a kötelező hittan/erkölcstan oktatást. Hogy érzi így a gyerekek közelebb kerültek a hithez?

Sipos-Vízaknai Gabriella: Ez elég nehéz kérdés. Amikor fakultatív hittan volt, vagyis mindenki a szabadidejében választotta, hogy szeretne hittanra járni, akkor nem igazán volt fegyelmezési probléma. Az új rendszerrel tény, sokkal több gyerek jár mind a négy iskolában – ahol tanítunk – hittanra. Igyekszünk ennek az igénynek megfelelni. Nem véletlenül mondják, hogy nem hitoktató az ember, hanem hittan oktató.

– Sokat foglalkozik gyerekekkel. Mégis mennyiben mások a gyerekek és a felnőttek a hit terén?

S-V.G.: A gyermekeket sokkal inkább lehet vezetni, az ő szívükben még nincs annyi fenntartás vagy elvárás. Őszintén el tudják fogadni azt, amit mondunk. Természetesen a felnőttekkel való foglalkozás is örömet ad, de ők már tudatos kérdésekkel jönnek. Ahogy idősödik az ember, már meg tudja  fogalmazni, milyen kérdése van. Ugyanakkor sok esetben jobban meg is keményíti a szívét, nehezebben engedi be a jót is.

– A férje lelkész, együtt végzik a munkájukat a gyülekezetben. Mindig így képzelte el az életét?

S-V.G.:Először történelemtanár szerettem volna lenni. Az érettségi előtt láttam azt, hogy a teológiára küld Isten. A családtól mindez nem állt távol, hiszen mindkét nagyapám református lelkész volt, de a hitet nem lehet örökölni.  Akkor még úgy gondoltam, hogy sok mindent tudnom kell, aztán rájöttem, hogy ennek személyes döntésnek kell lennie.

A teológia pedig megadta a választ, mert rögtön az elején összeismerkedtünk a férjemmel, és együtt tanultunk, együtt töltöttük azokat az éveket. Innentől kezdve már együtt képzeltük el, mint házaspár a szolgálatot. Így nekem is sokkal könnyebb, nem egyedül kell lelkészként végeznem a szolgálatot.

– Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, feladja, valami másba szeretne kezdeni?

S-V.G.:Volt. Akkor, amikor azt tapasztaltam, hogy nem lelkészt látnak bennem, hanem egy nőt. Ekkor nagyon elgondolkoztam azon, hogy Isten férfinak vagy nőnek teremtett. Úgy éreztem, ha azt várják el, hogy úgy álljam meg a helyem, mint egy férfi, akkor én is kemény leszek. Aztán rájöttem, hogy Isten nem tévedett abban, hogy nőnek teremtett, hogy feleség és édesanya vagyok. Amikor ezt végig tudtam gondolni, már a helyére került minden, s tudtam, jó úton vagyok.

– Van három gyermekük. Ők mennyire fogékonyak a hitre? A gyülekezeti életből mennyire veszik ki a részüket?

S-V.G.: Egyrészt öröm nekik, másrészt teherként nehezedik rájuk. Vannak elvárások, amiket lehet, hogy mások nem is tekintenek annak, de ők igen. Összességében úgy látom, hogy jól érzik magukat lelkész gyerekként.

Hogy mennyire fogékonyak a hitre? Természetes, hogy minden vasárnap ott vannak istentiszteleten, gyermek istentiszteleten, illetve gyülekezeti kirándulásokon vagy táborokban. Azonban ahogy növekedtek – például Ábel, a legidősebb -, úgy felmerült, hogy ne érezze mindezt tehernek, nem szerettük volna ráerőltetni. Azt gondolom, hogy most már önként választja azt, hogy vasárnaponként ott van istentiszteleten.

– Mi a tapasztalata, a mai fiatalok mennyire merik megélni a hitet?

S-V.G.:Akinek erős a kapcsolata Istennel, annak ez nem olyan nehéz. Például ha iskolában egyedül van, nincs az osztálytársak között olyan, aki érti az ő gondolkodását, akkor egyedül érezheti magát, de ha megtalálja az egyházon belül a közösségét, ahol jól érzi magát, akár szombatonként vagy vasárnaponként ifjúsági órákon, akkor mindig megerősítve tud visszamenni.

– Van olyan üzenet, bibliai idézet, amelyet útmutatásként szokott a saját gyerekeinek is mondani vagy üzenne a mai fiataloknak?

S-V.G.: Van egy kedves igém: „Az Úr előtt való öröm erőt ad nektek”. Ezt elég sokszor el szoktuk mondani, hogy nem nekünk kell küzdeni, hiszen Isten jár előttünk. Lehet, hogy sokszor sok mindenben kudarcot lát a szemünk, de Isten sokkal nagyobbat készít elő, az ő terve összetettebb és jobb. Nagyon izgalmas dolog itt,  a Földön, hogy rádöbbenjünk arra, mit is szeretne velünk Isten itt megoldani, és ez öröm! Vannak nehézségek, de Isten fel tud minket emelni.

Gaál Zsófia Terézia

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bőveb információ: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300100.TV

Bezárás