Kérem, köszönöm…

2017 március 28

Amikor bemész a boltba szoktál köszönni, és elköszönni? Az iskolában? Otthon a szüleidnek, családtagjaidnak?

A chaten kívül szoktál beszélgetni az igazi barátaiddal, vagy beéred a közösségi hálón az online barátokkal?

Miért van az, hogy az emberek elhidegültünk egymástól? Miért nem vagyunk képesek egymásnak köszönni, illetve megköszönni? Foghatjuk arra, hogy ez már a 21. század, ahol, ha csak oda is vágjuk a szavakat, mindenki megérti, hiszen így kommunikál az emberiség. Azt hisszük magunkról, hogy olyan hatalmas és utánozhatatlan faj vagyunk. Pedig ez nem igaz. Könnyen pótolható gépek vagyunk, mert teljes mértékben megpróbáljuk kiölni saját magunkból az emberséget. Ha ez így megy tovább, akkor nem is kellene tudósokat fizetnünk, hogy robotokat gyártsanak, hiszen mi magunk is robotokká alakulunk át. Érzelmek nélküli, sétáló testekké alakulunk át.

Azt mondják a korosztályomra, hogy mi vagyunk az Y-generáció. Elég a kezünkbe adni egy okostelefont vagy egy táblagépet, leültetni a számítógép elé, és ez elég nekünk. Sajnálom, hogyha most összeomlasztok egy világot valakiben, de ez nem igaz. Nem az okostelefon, a táblagép vagy a számítógép öli ki belőlünk az emberséget, hanem azok, akik a kezünkbe adják.

Az ötéves kislány nem azért nem fog köszönni a boltban, mert a tévében azt mondták neki, hogy ne köszönj a boltban. Hanem azért, mert senki sem köszön – legalábbis alig néhányan. Vagy a kamasz fiú nem azért fog mindenkinek beszólogatni, mert otthon azt tanították neki, hanem mert mindenki így beszél egymással. Ezt már szinte mindenhol elfogadják, és senki sem szól érte. Egész egyszerűen nem tiszteljük egymást. Ezt persze nagyon könnyű ráfogni a mindenféle okos kütyüre, meg az Y-generációra. Mindig keresnünk kell egy bűnbakot, mert ilyenek vagyunk mi, emberek.

Azonban a mi döntésünk az, hogy a kezünkbe vesszük-e azt a bizonyos kütyüt, vagy egész egyszerűen otthon hagyjuk. Érdekes, hogy az iskolákban mennyi előadást tartanak a szenvedélybetegségekről, de arról a szenvedélyről, melyet korunk majdnem minden tagja használ, szeret, élvez, arról nem. Talán az okos kütyük megfelelő mértékbeli használatáról is tarthatnának előadásokat.

Lehet, hogy nem mindenki fogja érteni a célzást, üzenetet és azokkal az érvekkel jön, hogy mennyire megkönnyítette az életünket a technika rohamos fejlődése, és hogy ma már szinte minden fent van az interneten, mindenki ezt használja, de emiatt hidegülünk el egymástól. Ezért nem köszönünk senkinek. Nem azt mondom, hogy töröljük el az internetet és vele együtt az okos kütyüket, ezt nem kellene tennünk. Csak egész egyszerűen meg kellene tanulnunk mértéket tartani. Hogyha az ember bemegy egy kávézóba, akkor ne azt lássa, hogy senki sem szól egymáshoz, és hogy mindenki csak a telefonja képernyőjét bámulja. Egyszer szeretnék bemenni egy kávézóba, ahol az emberek beszélgetnek egymással, nevetnek, és ha kell, együtt szomorkodnak is. Jó lenne.

Azonban ez nem valósulhat meg anélkül, hogy ne tanulnánk meg újra egymással kommunikálni. Jó lenne mindenhol azt hallani, hogy: Jó napot kívánok!, Kérem!, Köszönöm! és Viszontlátásra!

Ne keress kifogásokat, nyugodtan használd ezeket a szavakat. Hidd el, nem fogod megbánni!

Tóth-Antal Rebeka

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bőveb információ: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300100.TV

Bezárás